Lassan már egy éve, hogy a kettlebell edzések kiegészítéseként el kezdtem futni, így úgy éreztem, hogy eljött az idő, hogy komolyabban is megméressem magam.

A kollegák rendszeres résztvevői az Ultrabalatonoknak, idén én is csatlakoztam hát hozzájuk.

12fős csapattal indultunk, így az egy főre eső 15-20km táv nem is tűnt olyan soknak, de azért a befutóra mindannyian kellemesen elfáradtunk.

Az elsődleges célunk az volt, hogy gyorsabbak legyünk a leggyorsabb egyedül indulónál, amit sikerült is elérni.

A 220km-es távot 17óra 52perc alatt teljesítettük, majd 40perccel gyorsabban mint az egyéni nyertes Dan Iawson (nagy respect neki! J )

Ezzel az eredménnyel a rajthoz állt 1000 csapatból a 38-ik helyen végeztünk.

 

A versenyen voltak persze mélypontok. Pl. mikor éjfél körül kiszálltam a meleg autóból a viharos szélbe, futás közben a Keszthelyre kanyarodó kerékpár útból a tök sötétben csak azt a fél négyzetmétert láttam, amit megvilágított az imbolygó fejlámpám, felmerült bennem a kérdés, hogy mi a fenét keresek én itt. De, mint a csapat lökés versenyen itt is a csapatért mindent. Nem számíthatott az egyéni fáradtság, mindenki kihajtotta magát, nekem is ezt kellett tennem. Köszönet a kettlebellnek, a kondim meg az akaraterőm meg is volt ehhez, soha nem futottam még ilyen jó időt, mint most a szakaszaimon.

Próbáljátok ki egyszer Ti is magatok ezen a versenyen, a testi lefáradás garantált, de a lelki feltöltődés is… 😉