Első alkalommal mutatkozott be a kettlebell sport a városi sportágválasztón.

Hetedik alkalommal rendezték meg Kecskeméten a városi sportágválasztót, egyesületünk számára mégis azért volt különös ez az esemény, mert idén először vettünk részt a rendezvényen. Barcsik László igazolt távollétében az egyesület lelkes tagjai és versenyzői, Pizsmán Zsófi, Majorosi-Lázár Anita és lánya, Majorosi Míra, és Hajagos Lilla vezették be a diákokat a sportág alapjaiba. Örömmel tapasztaltuk, hogy a fiatalok nyitottan és kíváncsian közeledtek felénk, bátran kipróbálták a kezdő gyakorlatokat. Külön öröm volt, hogy sokaknak sikerült olyannyira felkelteni az érdeklődését, hogy egy kis pihenés után visszatértek hozzánk, hogy mozoghassanak még velünk! Köszönjük a lehetőséget, hogy bemutathattuk sportunkat illetve a diákoknak pedig a rengeteg érdeklődést.

Reméljük, hogy többeteket hamarosan az egyesületünk tagjai között köszönthetünk!